Pár hete a lakótársammal, Ágival és a párjával, Mátéval elmentünk egy nomád művészeti fesztiválra, ahol minden résztvevő sátrazott és a közeli patakban fürdött.

Nagyon jók voltak a programok, lehetett filmes, fotós, színházas és filozófiai tematikájú előadásokra és workshopokra is járni, no meg persze gyakorolhattuk a civilizáció átkos áldásaitól való távollét tolerálását.

Ági és Máté leginkább a fotós alkalmakon vett részt, mert ők lelkes amatőr fotósok voltak, én meg a filós műhelyeken lebzseltem sokat, az esti bulikon azonban általában mindhárman ott voltunk.

Rengeteg embert megismertünk, sok új barátságra tettünk szert, és izgalmas élményekkel gazdagodtunk, viszont Ági a hat napos fesztivál vége felé már eléggé padlón volt a patakban mosdástól, úgyhogy az ötödik nap reggelén felvetette, hogy mi lenne, ha már aznap hazamennénk.

Máténak ez különösebben nem volt ellenére, mert őt elsősorban tényleg a workshopok izgatták, s a hatodik napon műhely már nem volt a programban, csak egy kis filmvetítés beszélgetéssel.

Én viszont úgy döntöttem, hogy inkább maradok, és bizony majdnem én jártam jobban, de csak majdnem.

Ági ugyanis kölcsönadta a lakást három napra egy régi barátjának, Ferinek, s mikor felhívta őt, hogy akkor ma mennének haza ők is, akkor Feri mondta neki, hogy éppen hívni akarta őt, ugyanis a zuhanykabin ajtaja valamiért nem akar csukódni, de ami még nagyobb baj, a víz se folyik le a zuhanytálca lefolyóján.

Ági persze ezen meglehetősen kiakadt, és mondta, hogy amikor legutóbb a WC-ben volt dugulásuk, akkor sem sikerült aznapra szerelőt hívniuk, úgyhogy nem tudja, mi legyen, nem ismer egy olyan szerelőt se, aki vízszerelés ügyében bármikor hívható lenne, és tényleg ki is tudna jönni gyorsan.

Máté hozott neki a hűtőtáskájukból egy hideg sört, Ági felpattintotta, és bement a közösségi sátorba. Mátéval azt néztük, hogy vajon utána menjünk-e, de ismertük Ágit, tudtuk, hogy ilyenkor hagyni kell lehiggadni.

Negyed óra múlva viszont, amikor jött kifelé a sátorból, a vártnál is higgadtabbnak tűnt, sőt, mosolygott, úgyhogy kérdeztük, hogy mi történt.

Erre Ági elmondta, hogy az egyik fotós lánynak, akivel tök jól összebarátkozott a makró workshopon, elpanaszolta a dolgot, és a lány, Nóri pillanatok alatt le tudta nyugtatni. Persze nem meditációs technikákkal, hanem azzal, hogy elmesélte neki, hogy a házban, ahol lakik, már három szomszédjánál is csinált extra gyors és profi vízszerelést egy cég.

Nóri el is küldte a szolgáltató linkjét Áginak, aki, mint kiderült, azért jött ki duplán megkönnyebbülve a sátorból, mert az oldaluk szerint nem csak lefolyóval kapcsolatos problémákat tudnak vállalni, de még zuhanykabint is javítanak.

Szóval Ági felhívta a céget, és mondták neki, hogy természetesen még aznap ki tudnak menni, ha kell, akkor akár egy óra múlva is. Ági lebeszélte a részleteket, aztán kedélyesen odaszólt nekünk, hogy na, igyunk még egy sört.

Alig gurítottuk le a kis dobozos sörünket, már jött is a telefon Feritől, hogy a szerelők már kint is vannak, kisvártatva pedig jött az üzenet, hogy elképesztően gyorsan hárítottak el minden hibát, ráadásul a kiszállás díját sem kellett kifizetni, így, hogy volt elvégzett munka.

Ágiék ekkor úgy döntöttek, hogy akkor még egy-két órácskát maradnak, Máténak meg közben eszébe jutott, hogy kollégájának, Ákosnak is kéne egy csapat, amelyik a vízszerelés területén otthon van, ugyanis régóta bajlódik az esőcsatornájával. Rá is csekkolt az oldalra, és legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy bizony még esőcsatornákat is vállalnak, ráadásul visszahívásos, ingyenes telefonos konzultáció is kérhető náluk.

Szóval Mátéék aznap este a nomád fesztivál után istenit zuhanyoztak, és mint később megtudtam egy reggeli kávé mellett, még hab is volt a tortán, ugyanis pár napra rá már Ákos esőcsatornája is jobb volt, mint új korában.