Fiatalabb koromban imádtam a fesztiválokat. A nyarak úgy teltek, hogy szó szerint csak a regenerálódásra fordítottam a két fesztivál közötti időszakot, ami nem volt túl sok, ugyanis az összesen ott voltam.

Csodás élményekre tettem szert, és nem csinálnám vissza, de azért azóta beláttam, hogy ez az ész nélküli pénzköltés nem egy jó taktika.

Nemrégiben vállalkozást indítottam, egészen pontosan egy autóalkatrészeket forgalmazó webshopot. Ahhoz, hogy ezt sikerre vigyem, már rögtön az elején felkerestem a Keresőben Első csapatát, melyről legelőször a https://keresobenelso.hu/szovegiras.html linken olvastam.

A Keresőben Első egy online marketinggel foglalkozó cég, akik már a webshopom létrehozásában is szerepet vállaltak. Kiváló tapasztalataim voltak velük, remek dizájnt, könnyen kezelhető vásárlási felületet alakítottak ki.

A sikeremben nem csak a progamozó és grafikus kollégáknak volt szerepe, hanem nagyon sokat köszönhetek a szövegíróiknak is.

Ők voltak azok, akik feltöltötték a honlapomat hasznos, érdekes tartalmakkal, továbbá az ő feladatuk, hogy az autószerelésről szóló blogomat folyamatosan frissítsék.

Mivel a blogbejegyzésekhez hirdetéseket is társítunk, így hamar megismerte a nagyközönség az oldalamat.

Ahhoz, hogy a továbbiakban is töretlen legyen a sikerem, egy ideje már a keresőoptimalizálásba is belefogtak.
Az oldalam már eleve meghatározott SEO szempontok alapján készült el, de most már linképítéssel is javítjuk a webshopom Google-ben elfoglalt helyét.

Eszméletlenül profi csapat, tiszta szívből ajánlom őket mindenkinek. Rengeteget tanultam tőlük, és az ő munkájuk nélkül valószínűleg még sehol sem lennék.
Kár, hogy nem olvastam a cikkjeiket korábban… akkor lehet, hogy hamarabb megjött volna az eszem, és kevesebb pénzt szórok el a rengeteg bulizásra.
Ha tehetném, minden kezdő vállalkozónak elküldeném a https://keresobenelso.hu/szovegiras.html linket, és akkor biztosan sokkal több sikeres vállalkozó lehetne Magyarországon!