
Jó pár évvel ezelőtt volt, amikor eljutottam életem első fesztiváljára. Naiv, tapasztalatlan fesztiválozóként, úgy gondoltam nyerő ötlet magassarkúban menni. Mégiscsak jó benyomást kell tenni a srácokra, tehát kicsíptem magam és felvettem az egyik legszebb cipőmet. Az elején még csak-csak elvoltam, aztán pár óra táncolás után rájöttem, hogy ez volt életem egyik legrosszabb döntése. Azóta különösen odafigyelek rá, hogy minden programra a megfelelő lábbeliben érkezzem, és az a lehető legkényelmesebb legyen. Mindegy, hogy sportcipőről vagy egy elegáns magassarkúról van szó.
Most, hogy újra közeleg a fesztiválszezon, már időben elkezdem a kutatómunkát, hogy találjak egy igazán jó cipőt. Ezúttal már inkább egy divatos, de kényelmes sportcipőre vagy szandálra pályáztam. Végül az egyik barátnőm húzott ki a csávából, amikor átküldte a cipomarket.hu linkjét. Nemrég ő is rendelt tőlük, így nyugodt szívvel javasolta, hogy vessek egy pillantást a kínálatukra. Meg is tettem. Mivel szandálban, illetve sportcipőben gondolkodtam, ezért elsősorban ezekben a kategóriákban kezdtem el a nézelődést.
A lényeg a méret!
A mérettáblázat segítségével gyorsan megállapítottam, hogy milyen méretek jöhetnek nálam szóba, aztán a szűrő funkciónak köszönhetően, beállítottam a nekem megfelelő árkategóriát, illetve a sarokmagasság mértékét. Innentől már csak végig kellett néznem a találatokat. Végül sikerült találnom egy olyan cipőt, amely szerelem volt első látásra. Gyorsan bele is dobtam a kosaramba, mielőtt meggondolnám magamat. Voltam olyan mázlista, hogy éppen volt a méretemben, hiszen nagy akció volt bizonyos termékekre.
A rendelés menete könnyen és gyorsan ment. Az adataim megadása után, kiválaszthattam, hogy milyen szállítási móddal kérem a terméket. Három lehetőség volt: Pick Pack pontra kézbesítés, házhoz szállítás, valamint személyes átvétel. Utóbbi akkor nem volt elérhető, valószínűsítem ennek a kialakult járványhelyzethez volt köze. Én a Pick Pack pont mellett döntöttem, hiszen nagyrészt dolgozom, amikor a futár csomagot szokott hozni. Ezzel a verzióval azonban nem kellett aggódnom, hogy csak nehézségek és telefon beszélgetések árán jutok hozzá a csomagomhoz. Ezután eldönthettem, hogy milyen fizetési móddal szeretném „rendezni a számlát”. Előreutalással vagy utánvéttel fizethettem volna. Én inkább az utóbbi mellett döntöttem.
A rendelés véglegesítése előtt azért utánanéztem, hogy milyen lehetőségeim vannak, ha esetleg nem stimmel a méret. A http://cipomarket.hu/ oldalának GYIK részében erre is találunk választ. Ilyen esetben, ha van a termékből méret, akkor kicserélik arra, vagy bármilyen készleten lévő másik termékre is akár. Emellett lehetőség van pénzvisszatérítésre is, amennyiben ezt az opciót választjuk.
Ezek ismeretében nyugodt szívvel véglegesítettem a rendelésemet a cipomarket.hu oldalán. Most pedig tűkön ülve várom, hogy mihamarabb megérkezzen, és felpróbálhassam.