Régi ismerősökkel, barátokkal összefutni, akiket régóta nem láttál, mindig olyan, mint újra kinyitni egy fejezetet egy könyvben. Mivel a kapcsolat időszakosan megszűnt, így az információ is elapadt, szóval az ilyen véletlen találkozásokkor általában bőven van mit bepótolni. A legutóbbi ilyen szerencsés véletlen egy művészeti fesztiválon ért, amikor is belefutottam egy több, mint tíz éve nem látott gimnáziumi osztálytársamba. Annak idején nagyon jóban voltunk, rengeteg baromságot csináltunk együtt, de sajnos az élet érettségi után másfelé sodort minket. Mindenesetre most úgy üdvözöltük egymást, mint akik csak két hete váltak el. Le is ültünk egy ital mellett megbeszélni az elszaladt évtizedet, és itt tudtam meg, hogy az utóbbi időben mennyi gondot okoz neki a generációváltás, pontosabban annak a halogatása.

Az apukájáról már annak idején is tudtam, hogy jó nevű vállalkozó, csak éppen azt nem, hogy mivel foglalkozik. Most viszont elmesélte a volt osztálytársam: műtárgy restaurálással. Ő se véletlenül jött ki egy művészeti fesztiválra, ötleteket és számára ismeretlen technikákat keres. Eredetileg úgy volt, hogy idővel átveszi az apja vállalkozását, éppen ezért is ment egyetemre restaurátor szakra. Csakhogy az apja idő közben vagy meggondolta magát, vagy nem bízik a fiában, de a lényeg az, hogy jelenleg megrekedt az egész. A barátom elég késői gyerek, az apja már közelebb van a hetvenhez, mint a hatvanhoz, és láthatólag egyre türelmetlenebb, minden nappal nehezebben bírja a munkát, de mégis kitart. Talán a büszkeség, talán az önálltatás, ki tudja, de a fián egyik sem segít. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen gondokkal küzd, bár annak idején minden fontosabb volt, mint a jövőnk.

A történetét végighallgatva igazolást nyert amit korábban hallottam, hogy bármekkora is legyen egy vállalkozás, a generációváltás simán hazavághatja. Itt most szerintem abszolút nem arról van szó, hogy a barátom hitványul kezelné a jövőben a rá bízott céget, mert nem olyannak ismertem meg, aki ne értékelné, amije van, de valószínűleg az apja képtelen elengedni a munkáját, hiszen ebben van benne minden, amiért küzdött, amit felépített. Ez egy kicsit önzőnek is hathat, de ha belegondolok, hogy ha egyszer nekem is rá kéne bíznom életem munkáját valakire, akit egykor a saját piszkából tisztogattam, hát lehet, hogy meginognék. De az is lehet, hogy a féltés dolgozik az öregben, mert ő már tudja, hogy mi mindennel, milyen áldozatokkal és fáradtsággal jár ez a meló, és lehet, hogy meg akarja óvni a fiát. Munkálkodjon benne bármi is, a lényeg, hogy így komolyan hátráltatja a saját korábbi terveit is.

Egy-két héttel később, amikor este a netet böngésztem, ráakadtam egy oldalra, ami hirtelen eszembe juttatta a beszélgetésemet ezzel a régi osztálytársammal. Egy olyan cég honlapja volt, amelyik az elakadt generációváltások szakértője, és arra szakosodott, hogy az ilyesmit megoldja. Gondoltam magamban, hogy ha valamire, hát erre van a barátomnak szüksége! Írtam is neki még ott, azonnal egy e-mailt, amiben elküldtem az oldal elérhetőségét, és leírtam neki, hogy nem szeretnék a világért se beleszólni vagy beleütni az orromat, de gondoltam, hátha ők tudnak segíteni. Másnap jött is tőle a válasz, hogy köszöni szépen, mindenképpen adni fog egy esélyt a dolognak. Neki eszébe se jutott ilyesmit keresni, ezért hálás, hogy emlékeztem rá. Ezután egy darabig megint nem váltottunk üzenetet.

Mikor legközelebb felkerestük egymást, akkor szintén egy kiállítás volt esedékes. Őt is érdekelte, meg engem is, szóval megbeszéltük, hogy elmehetnénk együtt megtekinteni. Mellékesen megemlítette a telefonba, hogy egy csodatévő vagyok én is, meg a cég is, akiket ajánlottam, mert már nem kérdéses, hogy átveszi-e a vállalkozást, csak az, hogy mikor. Annyira hálás volt, hogy felajánlotta: kifizeti az én belépőmet is, és még így se leszünk kvittek. Mondtam neki, hogy ugyan már, felejtse el, nem azért segítettem, mert visszavárom a szívességet. Na, mindegy, a lényeg, hogy a generációváltás kérdése úgy néz ki, rendeződik náluk, és ettől sokkal nyugodtabb vagyok. Jó ember ő, szomorú lettem volna, ha elege lesz az egészből, és inkább hagyja magát elkallódni. Mert abban az esetben sem ő, sem az apja, sem pedig a vállalkozás nem nyert volna semmit, mindenki vesztesként jött volna ki a történetből.