Szeretném elmesélni egy izgalmas fesztiválos élményemet. Egyik évben egy napra lementünk a barátaimmal Sopronba – így gondolom, már sejtetődik, melyik fesztiválról van szó, név szerint nem fogom megemlíteni. Már reggel lementünk vonattal, előtte egy nappal vagy talán kettővel megvettük a vonatjegyünket, úgyhogy aznap már csak annyi dolgunk volt, hogy odamenjünk a pályaudvarra és felpattanjunk a vonatra.
Tipikus fesztiválozós arcokkal volt tele a vonat, volt, aki már reggel nem bírt magával és a sörösüvegek felszisszanása igencsak gyakori hangnak minősült ezen az úton. Nincs ezzel nekem gondom, addig, amíg nem részegeskednek, üvöltöznek, vagy esetleg nem dobják ki a taccsot.
Pár óra alatt meg is érkeztünk Sopronba, szerencsére átszállnunk sem kellett, úgyhogy az út egész kellemes volt ilyen szempontból. A fesztiválra fesztiválbusz vitt fel minket az állomásról. Fent volt a hegyen, ezért sokkal kényelmesebb volt így felmenni, mint gyalog. Amúgy is sok idő lett volna.
A bejáratnál átkutatták a táskákat, megnézték, hogy van-e nálunk valamilyen tiltott dolog, aztán utána beengedtek, ahol jegy felmutatásával meg is kaptuk a karszalagjainkat. Az első utunk az egyik kajáldához vezetett, ahol mindannyian ettünk egy hamburgert. Utána pedig körbenéztünk, megnéztük a színpadokat, a kiárusításokat, a merch-öt, a sátrakban lévő programokat és még sorolhatnám.
Napközben nem voltak számomra olyan érdekes fellépők, de volt, amelyiknek a fellépését megnéztük. Jót táncoltunk rá a csajokkal, a fiúk is elvoltak, de már alig vártuk az estét, hiszen akkor volt a kedvenc bandánk koncertre. Előtte még azért csináltattunk Lillának egy csillám tetoválást a homlokára, Tominak meg egyet a vállára. Én nem vállaltam be, épp elég az, ami rajtam van. Zoli vett magának egy rózsaszín kalapot, mert túl meleg volt, érezte, hogy szüksége lesz egy fejfedőre, és ha már mi is cikin néztünk ki, akkor bevállalta, hogy ő is ciki lesz velünk közösen.
Délután még elmentünk egyet dodzsemezni a srácokkal, utána ettünk egy jót. Még néhány programot kipróbáltunk, megnéztünk néhány kisebb koncertet, söröztünk párat. Aztán végül eljött a koncert előtti fél óra, amikor már odamentünk a nagyszínpadhoz, szépen előre furakodtunk. Vagyis hát nem kellett furakodni, mert akkor még elég lazán állt a nép, sok volt a hely, mert mindenki még elment egy gyorsat kajálni, vagy éppen sörért, esetleg a mosdóba.
A koncert nagyon jó volt, rengetegen voltak, amerre néztem, csak emberek voltak, akik buliztak, énekeltek, jól érezték magukat. Ahol mi álltunk, ott nem láttam egy részeges társaságot sem, aki elrontotta volna mások buliját, úgyhogy ennek örültem. Nem baj az, ha iszik valaki egy fesztiválon vagy koncerten, de tartsa magát kordában. Sajnos hamar lejárt az a majdnem két óra, amíg a banda játszott, de nagyon jól éreztük magunkat.
Utána még kajáltunk egy jót, elbeszélgettünk, söröztünk, megnéztük a többi koncertet, buliztunk, azonban egy pár óra után éreztük, hogy bizony mindenki szeretne már inkább ágyban lenni, és ez a lötyögés már hajnalban, az nem nekünk való. Tudtuk, hogy később megy az első vonat, de annyira untuk már a diszkó zenét és a sok részeg embert, hogy inkább elhagytuk hajnali három körül a fesztivál területét, és szépen lesétáltunk a városba. Sajnos ott sem tudtunk magunkkal mit kezdeni, mert minden zárva volt, úgyhogy sétáltunk egy nagy kört, utána pedig elmentünk az állomáshoz, és megvártuk, míg kinyitották.
A borzalom csak ezután kezdődött. Nem csak mi akartunk a fővárosba visszajutni Sopronból a legelső vonattal, hanem rajtunk kívül még több ezren. Ráadásul már mindenki fáradt volt, nyűgös volt, haza akart menni, vagy éppenséggel pont, hogy itt is csinálták a fesztivált. Az se volt kiírva, merre található a vonat, amivel eljutunk Budapestre, azt se írták ki, mikor indul. Ráadásul keményen egy óránként indítottak vonatokat a fővárosba. De miért? Kérdeztem vagy ezerszer egymás után, de tudtam, hogy senki nem tud erre majd válaszolni. Tudják jól, milyen sokan jönnek a fesztiválra, tudják jól, minden évben hányan akarnak hazamenni az első vonattal, és mégis még mindig ezt művelik.
Nagy nehezen feljutottunk az első vonatra, de hát olyan volt, mint a heringparti. Nem lehetett megmozdulni, mindenki hegyén-hátán, ordibáltak, fel voltak háborodva, és minden borzalmas volt egy szóval. Aztán persze kiderült, hogy át is kell szállni útközben, szóval még egyszer ugyanezt a szerencsétlenkedést végig kellett csinálni. Hát mondhatom, hogy nem volt egy egyszerű menet. Arra a vonatra is alig fértünk fel, főleg, hogy ezen már nemcsak a fesztiválozó emberek voltak, hanem mindenki más, aki reggel be akart érni a munkába. Nem voltak velünk valami kedvesek, hiszen mindenkiben az a tudat él, hogy aki fesztiválokra jár, az állandóan részeg, biztos, hogy drogozik, és még sorolhatnám, úgyhogy szépen be is szólogatott nekünk egy idősebb nő. Aki aztán néhány embertől meg is kapta a magáét, mert nagyon nem szépen beszélt velünk, pedig nem csináltunk semmit. Nagy nehezen beértünk Kelendföldre, ahol már inkább leszálltunk mindannyian, mert tudtuk, hogy ha a végéig megyünk, akkor ott meg szintén olyan tömeg alakul ki, hogy nem férünk fel egyik tömegközlekedésre sem. Úgyhogy nagy nehezen, de végül mindenki hazajutott és átaludtuk a napot, hiszen mindenki fent volt már vagy 24 órája.
